TEDxDanubia Cafe 2011 – Kultúrák párbeszéde
Ha határaink átlépése a cél, ha igazi kalandra és valódi felfedezésre vágyunk, akkor át kell kelnünk a kultúrák között húzódó határvonalakon. Valódi, élő kapcsolatot kell teremtenünk másokkal, emberekkel és gondolatokkal, akik és amelyek segíthetnek bennünket abban, hogy másképp vagy más szemszögből lássuk vagy tapasztaljuk meg a világot. A 21. század elején ezen sok tekintetben múlhat fejlődésünk, sikerünk, sőt életminőségünk is. Ezért adtuk a TEDxDanubia Café 2011 rendezvénynek a „Kultúrák párbeszéde” címet.
Hol bukkanhatunk ilyen kulturális határokra? Persze vannak, amelyek egybeesnek geopolitikai határokkal, de távolról sem az összes. Úton-útfélen szubkultúrák néznek egymással farkasszemet, valódi párbeszéd hiányában, ellenségesen vagy lekicsinylő értetlenséggel méregetve egymást. Legyen az a klímaváltozás, a dohányzás, etika és politika, a kisebbségek története, vallás és tudomány, víz és föld témája, ahová csak nézünk, mindenhol szakadékokat találunk. S nem is juthatunk előrébb, nem találhatjuk meg a kiutat, ha nem építünk hidakat és nem lépünk túl az ellentéteken. Ez viszont csak a felfedezésen és egymás érdemi megértésén keresztül történhet meg. Persze sokan tévednek, de ez nem jelenti azt, hogy valakinek – bárkinek is – a teljes igazság a birtokában lenne.
A TEDxDanubia Café 2011 alkalmával e törésvonalakra, a változás és a változtatás lehetőségére és négy különleges témára összpontosítottunk:
08:00 – 08:40 Regisztráció
08:50 – 10:40 Múlt – Jelen – Jövő
• Dag Hinrichs – fenntarthatóság és innováció kutató: Túl a zombik és vizionáriusok háborúján (ENG)
• Tóth Eszter Zsófia – történész: Tabu szindróma
• Nyisztor Ilona – népdalénekes: Hangok a múltból
• Geoff McGrath – ügyvezető igazgató, McLaren Applied Technologies Ltd.: Jövő a jelenben (ENG)
• Némethy László – pénzügyi szakértő: Mi lesz, ha már nem leszel? (ENG)
• Simonyi András – Magyarország volt amerikai nagykövete és Markos Kounalakis – író, újságíró: Hogyan mentette meg a világot a Rock&Roll? (ENG)
10:40 – 11:40 Beszélgetés szünet
11:40 – 13:20 Természet – Ember – Technológia
• Eiben Ágoston – mesterséges intelligencia kutató: Tech kenguru - A munkára fogott evolúció (ENG)
• Vaszary Zsolt – start-up vállalkozó: Minden gyerek természettudósnak születik
• Rachel Armstrong – élő technológiák kutató: Az ipari forradalom gyermekei (ENG)
• Birkás Gábor – építész: A design, az energia és a természet szintézise
• Andrew Evans – digitális nomád, a National Geographic utazó írója: Úton… (ENG)
• Chandler Burr – író, a New York Times parfüm kritikusa: Az illat művészete
13:20 – 14:30 Ebédszünet
14:30 – 16:10 Ráció – Hit – Érzelem
• Tunyogi Henriett – balett-táncos: Test és lélek ’pas de deux’-je
• Kelle Antal ArtFormer – alkotóművész: Perspektívák
• Duda Ernő – szkeptikus: Felelősség (ENG)
• Francoise Chatelin – matematikus: Az élet matematikája (ENG)
• Martijn Gribnau – üzleti vezető és innovátor: Vezetés – a (folyamatos) tanulás művészete (ENG)
• Andrew Keen – író: Digitális vertigo (ENG)
• Sárközy Tamás – gazdasági jogász: Iustitia – ráció, hit és érzelem a gazdasági jogban
16:10 – 17:10 Beszélgetés szünet
17:10 – 19:00 Komoly játék
• Honti Pál – játéktervező, üzleti innovátor: Játékra ítélve
• Piotr Szymczak – tanár, műfordító: A tanárod: Használati utasítás (ENG)
• Görgényi István – edző, csoportdinamika kutató: Jogo Bonito – a gyönyörű játék (ENG)
• Feldmár András – pszichológus, pszichoterapeuta: Holdfogyatkozás – élet, amelyet élni érdemes (ENG)
• Alpár Balázs és a Fugato Orchestra: Megszokások és meglepetések
Az (ENG) jelzésű előadások angol nyelvűek. Az összes többi előadás magyar nyelvű.
A teljes program magyarul és angolul kerül szinkrontolmácsolásra.
Erre a rendezvényre minden jegy elkelt. A rögzített és szerkesztett előadások anyagai ezen az oldalon találatók.
Ha szeretnél értesülni további híreinkről, eseményeinkről, és még nem regisztáltál TEDxDanubia.com felhasználóként,
ide kattintva megteheted
.
író, a New York Times parfüm kritikusa. A New York-i Museum of Arts and Design illat-művészeti kiállításának kurátora. Burr két meghatározó könyvet írt az illatok világáról és parfümiparról. „A tökéletes illat (The Perfect Scent): Egy év a parfümiparban Párizsban és New York-ban” két párhuzamos történetet mesél el az évről, amikor Burr a Hermès-nél követte nyomon egy új illat megalkotását a The New Yorker megbízásából, és egy évről, amit a Coty-nál töltött Sarah Jessica Parker mellett, miközben az első parfümjének készítését irányította. „Az illat császára (The Emperor of Scent): A parfüm, a megszállottság és az érzékek utolsó rejtélyének igaz története” egy biofizikus parfüm zseniről szól. Regénye „You or Someone Like You”, 2009-ben jelent meg. Burr interaktív illat vacsorákat szervez szerte a világon ínyenc illatokkal és világhíres szakácsokkal együttműködésben.
pszichológus, pszichoterapeuta. Tizenhat éves korában szökött meg a családi otthonból és Kanadáig meg sem állt, ahol előbb matematikus lett, majd később pszichológiát és filozófiát tanult. 1974-ben ismerkedett meg R. D. Laing skót pszichiáterrel, aki elméleti és gyakorlati munkásságában radikálisan megkérdőjelezte a 20. századi pszichiátria dogmáit. Ez a találkozás egy életre meghatározta Feldmár tudományos munkásságát, szakmai felfogását, a világhoz és hivatásához való viszonyát. Laing tanítványaként, barátjaként és szakmai örököseként a mai napig számos jelentős terápiás kísérlet részese Európában és Amerikában. Szakemberekkel, művészekkel és elszánt civilekkel arra keresik a választ, hogy hogyan tudnának a lélek és tudat sebeitől szenvedő emberek az orvos-beteg reláció kiszolgáltatottsága helyett élő, gyengéd, szeretetteli kapcsolatokból erőt merítve meggyógyulni és visszatalálni a hétköznapok boldogságába. Útkereső figyelme kiterjed olyan alternatív és tradicionális módszerekre, amelyeket különféle kultúrák és vallások gyógyítói, papjai, sámánjai használtak és használnak ma is. Feldmár a mai napig aktívan dolgozik terapeutaként, előadásokat tart, tanít, illetve számos szervezet számára végez szakértői, tanácsadói munkát. Rendszeresen jön Magyarországra, a Feldmár Intézet szervezésében előadásokat tart, csoportokat, kurzusokat vezet.
író és világutazó. A National Geographic Digitális Nomádjaként Andrew a régi idők nagy utazóinak attitűdjével, de a modern technológia által nyújtotta lehetőségeket kihasználva fedezi fel a világot: az autentikus tapasztalat gazdagságával és a bizonytalanság örömével. A National Geographic Traveler társszerkesztőjeként Evans azért járja a világot, hogy utazásainak különleges élményeit megossza olvasóival az internet, digitális térképek és a közösségi média segítségével. 2009-ben jobbára egyszerűen csak busszal tette meg az utat Washingtontól az Antarktiszig – és valós időben osztotta meg a 19 ezer kilométeres utat olvasóival online. 2010-ben egy kéthónapos, 32 ezer kilométeres felfedező útra indult Ausztrália körül a National Geographic megbízásából. 2011-ben átkelt az Atlanti-óceánon hajóval és felfedezett a világ egyik legeldugottabb szigetéről származó, addig ismeretlen olajömlést. Evans négy könyv szerzője, többek között a népszerű Ukrajna és Izland útikönyveké. Andrew Washingtonban él, de leggyakrabban hotelekben, reptereken és repülőkön dolgozik.
az elmúlt 20 év során 16 céget alapított mind más iparágban. A tudományok iránti vonzódásának is köszönhetően jelenleg a Solvo Zrt. vezérigazgatója, amely a legnagyobb független biotechnológiai cég Magyarországon, valamint globális piacvezető saját területén. Az üzlettől a biotechnológiáig, számos területen szerzett, több évtizedes oktatási tapasztalattal a háta mögött, ma is meghatározza életét a tanítás szeretete. Több egyetemen oktat, címzetes docens a Szegedi Tudományegyetem Biotechnológia tanszéken és számos nemzetközi konferencia előadójaként találkozhatunk a nevével. Számos pozíciót töltött be különböző alapítványoknál és civil szervezeteknél; jelenleg a Magyar Biotechnológiai Szövetség elnöke és a Magyar Szkeptikus Társaság alelnöke. Saját elmondása szerint fontos számára a munka és a szabadidő egyensúlya, és nagyon kedvel akár egy üveg bor mellett olyan témákról beszélgetni, mint például az emberi evolúció jövője vagy a különböző technológiák konvergenciája.
húsz év tapasztalattal rendelkezik a technológiai innováció területén az elméleti mérnöki tervezéstől a kivitelezésen át a sales és üzleti fejlesztésig blue chip és start-up vállalatok számára egyaránt. Eredetileg gépészmérnöknek tanult, de a karrierje kiterjedt a mérnöki szakma majdnem minden ágára, ideértve a gépészetet, repüléstechnikát, építési, kémiai és olaj mérnökséget, mielőtt a figyelme a telekommunikáció, média és szórakoztatás felé fordult az internet boom idején. Most vezérigazgatóként tért vissza a McLaren Applied Technologies-hoz. A jelenlegi fókusza a „breakthrough”, vagyis áttörő erejű innováció a technológiai fejlesztések világában a McLaren Technology és design alkalmazásával olyan szerteágazó területeken, mint a sport, egészség és wellness.
sokoldalú, nemzetközi hírű balett művész. Fellépett többek között Londonban, Tokióban, Pekingben, Rómában, az Edinburgh-i Fesztiválon és a Budapesti Tavaszi Fesztivál állandó vendége. Nevéhez fűződik a Magyar Televízióval közösen készített 20 részes tánc-dokumentumfilm, Balett ABC Henriettel címmel. A nagy sikerű sorozatot Japánban, DVD-n is forgalmazzák. A Duna Tv Cimbora Egyetem című műsorában, több alkalommal tartott előadást a táncról gyerekeknek. Írásait a Premier Magazin és a Táncművészet Szaklap is publikálta. Koreográfus és jelmeztervező is, valamint neves külföldi koreográfusok alkottak rá darabokat. Henriett mindemellett elkötelezett a jóga és a meditáció iránt, és hosszabb időt töltött Indiában, a Himalája vidékén is.
volt washingtoni nagykövet, zenész. Korai éveitől kezdve részt vesz a diplomáciai életben kormányzati és azon kívüli szervezeteknél. Többek között Magyarország első NATO nagykövete volt, majd később hazánk amerikai nagyköveteként dolgozott. A tengerentúlon főként a The Colbert Report nevű talkshow-beli fellépéséről ismerik. “Legnagyobb diplomáciai kihívásom az volt, mikor szemben Stephen Colberttel, egy gitárral a kezemben, olyan zenét kellett játszanom, mely egyszerre közvetíti a rock és a diplomácia fontosságát, miközben dióhéjban bemutatja a hazámat és a generációmat, mindezt ráadásul egy nagykövethez méltóan.”- mondja Simonyi. 1969 óta játszik elektromos gitáron saját rockzenekarában. Véleménye szerint a rock'n'roll sokat segített a Kelet-európai tekintélyelvű rezsimek megdöntésében, mivel blokkoktól függetlenül összekötött egy generációt. A jelen kor rock'n'roll-ja pedig, mint kultúrákon átívelő meghatározó médium - metaforikus értelemben - nem más, mint a közösségi média.
üzleti vezető és újító. Az elmúlt 20 évben Martijn több vezető pozíciót töltött be az ING-n belül a pénzügyektől a biztosításig. Öt évig dolgozott az Egyesült Államokban és felelős volt a Postbanks (ma ING) befektetési és értékpapír részlegéért és szintén neki köszönhető az Internet Competency Center kifejlesztése Hollandiában. 2007 óta Martijn az ING Biztosító Zrt. Vezérigazgatója, ahol egy több csatornás stratégia kifejlesztéséért és alkalmazásáért volt felelős a növekedés és termelékenység serkentése érdekében. Ő alkalmazta és tervezte újra a Tied Agency Channel-t (ügynökséghez kötött csatornát). Ezen újítás alapján kérték fel arra, hogy globális szinten vezesse a Tied Agency Distribution (ügynökséghez kötött terjesztés) átalakítását az ING teljes hálózatán keresztül.
az Euro-Phoenix, vállalatfelvásárlás és a vállalati pénzügyi tanácsadás fókuszú, Közép-Európában tevékenykedő vállalat vezérigazgatója, az Amerikai Kereskedelmi Kamara volt elnöke. Korábban dolgozott a magyar telekommunikációs vállalat, az Invitel vezérigazgatójaként, továbbá a Világ Bank washingtoni kirendeltségének szakértőjeként is. Több mint negyven országban dolgozott eddig. Bachelor diplomáit közgazdaságtanból és jogból szerezte, még mester oklevelét nemzetközi kapcsolatokból, továbbá MBA képesítést is szerzett, mind Kanada vezető egyetemein. Nem régiben publikált könyvében a vállalkozások értékesítésével és kiszállástervezésével foglalkozik. Gyakran ad elő konferenciákon és a nemzetközi sajtó is szívesen hivatkozik írásaira.
szakmai háttere a sales, marketing és vállalati stratégia, húsz éves üzleti fejlesztési tapasztalattal rendelkezik. Karrierjét a reklám szakmában kezdte, ahol tíz évig dolgozott a világ legsikeresebb márkái közül többel is. Ezután többedmagával megalapította a Good Company-t, egy fenntarthatóságra fókuszáló konzultációs céget, melyet öt évig vezetett. 2006-ban Dag csatlakozott a Vestas Wind System-hez, ahol a stratégiai marketing tervezés globális igazgatójaként, majd a globális kereskedelmi innováció vezetőjeként szolgált. Dag ma tanácsadóként dolgozik, kisebb és nagyobb cégeknek segít a stratégiai növekedési tervük kidolgozásában.
jogász, egyetemi tanár, miniszterhelyettes, kiemelkedő vállalati jogi szakíró.
1969 és 1986 között az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének munkatársa, majd főmunkatársa, végül a vállalati jogi osztály vezetője volt. Később, 1993-tól másodállásban a polgári jogi főosztály vezetőjeként dolgozott. Az MKKE egyetemi docense volt 1972 és 1979 között. Igen fiatalon, 1978-ban lett az állam- és jogtudományok doktora. 1979-ban kapott egyetemi tanári címet. 1981-től az MKKE gazdasági jogi tanszékvezetője. 1987 és 1990 között a Minisztertanács Parlamenti titkárságán dolgozott. Mind kutatóként, mind állami funkcióiban kimagasló szerepe volt a rendszerváltás vállalati jog területén való megalapozásában. 1988 és 1990 között igazságügyminiszter-helyettesként, 1989 és 1990 között deregulációs kormánybiztosként sokat tett a sikeres jogalkotásért.
Számos gazdasági/vállalati jogi szakkönyv és cikk szerzője. A Gazdaság és Jog című folyóirat főszerkesztője és a szerkesztőbizottság elnöke. 2006-tól az Államreform Bizottság tagja.
műfordító, pedagógus. Számos alkotást fordított lengyelre, többek között Barack Obama Dreams From My Father (2008) c. könyvét. Piotrhoz a kezdetektől fogva közel állt a tanári szakma, több tantárgyat is oktatott. Számos olyan csalódáson ment keresztül az évek során, melyet minden tanár megtapasztal pályája alatt, s ez elgondolkodtatta, vajon mennyire befolyásolják ezek a frusztrációk a tanár-diák viszony modelljét. Tapasztalatai alapján Piotr megpróbált egy olyan újszerű megoldást találni a tanár-diák viszony harmonizálására, mely az oktatási rendszert is fejlesztheti. Módszere nagyobb hangsúlyt fektet a tantermen belüli kommunikációra, mely során a tanítás személyes dimenziója is több szerepet kap.
népdalénekest a csángó zenei kultúra leghitelesebb követeként tartják számon. Ilona a moldvai Pusztinában született, és itt kezdte el szenvedélyesen gyűjteni a népdalokat, előbb csak édesanyjától, aki a magyar folklór egyik leghíresebb, legnagyobb tudású adatközlője, és a falubeli öregektől, majd más falvakból is. Később táncokat is kezdett gyűjteni, és egyre többször hívták fesztiválokra énekelni. Ma már öt megjelent CD-t tud maga mögött, számára mégis tanítványainak sikere nyújtja a legnagyobb elégtételt. Ilona, aki foglalkozása szerint óvónő, sokat tesz azért, hogy megismertesse a legkisebbekkel a magyar örökségüket, a csángó táncokat, énekeket és népmeséket. A romániai csángók helyzetéről kérdezve így válaszolt: „A papok szerint münk románok vagyunk, csak el vagyunk magyarosítva. Ezt mondják… De münk magyarok vagyunk. Nagyon nehéz…"
vállalati tanácsadóként, család- és csoport-terapeutaként, olimpiát nyert vízilabda edzőként és világbajnok vízilabda játékosként szerzett tapasztalatai alapján dolgozta ki a Hunting Territory® (Vadászterület) című csoportdinamikai modelljét és módszerét. 2005-ben Sydney-ben megalapította a Hunting Territory® Institute-ot, amely egyszerre foglalkozik vállalati és sport tanácsadással, executive coaching-val és a módszer továbbfejlesztésével. István 1999 óta rendszeresen tart előadásokat egyetemeken, nemzetközi konferenciákon, menedzser- és edző-képző tanfolyamokon Ausztráliában, Angliában és Magyarországon. 2009-ben alakult Magyarországon a Hunting Territory® Kft. A két vállalat ügyfelei között található a Vodafone, a Sanofi Aventis, a National Australia Bank, a Colliers, az Allianz, a Melbourne Business School, a KPMG BME Akadémia, az Australian Institute of Sport, a UK Sport, a Football Federation Australia, a Magyar Labdarúgó Szövetség és az FTC Labdarúgó Zrt.
kihívásszállító, 24/7 információfogyasztó, aki szerint a játék komoly időtöltés. Részt vett a Shaker online prezentációkészítő szoftver megvalósításában, amely 2003-ban New York-ban elnyerte a Flashforward Technical Merit díját. A következő években Coedu tudásháló e-tananyag fejlesztő versenyeket szervezett több ezer gyermek részvételével. Ezeket követték a már 100%-ig edutainment ProfesszorX versenyek, és a sok ezer játszva tanuló boldog gyerek. A UpCity, az első hazai Alternate Reality Game, több mint 10.000 játékost mozgatott meg. 2007-ben European Seal of E-excellence díjjal jutalmazták. A NextWork névvel fémjelzett verseny keretében közel 100 vállalkozást győzött meg, hogy robotokat építeni jó dolog, de még jobb ha közben segítenek néhány iskolának is, hogy hasonló robotépítő készletekhez juthassanak. Legújabban többek közt egy magyar nyelvű beszédfelismerő, a Mindroom létrehozását tűzte ki célul, a fejlesztésben kezdetek óta részt vesz.
a művészet eszközeivel kutatja a változás emberi reakcióit és lenyomatait. Játékos interaktivitásra hívó alkotásai egyszerre ejtenek zavarba és adnak lehetőségeket a szemlélődőknek. Munkái nem csak a vizuális tárgyak síkján értelmezhetők, hanem filozofikus üzenetük is van. Másféléves Indiai ösztöndíj keretében kutatta a városi környezetben élők újfajta igényeit, a művészet és a design új lehetőségeit. A világ számos pontján tart előadásokat művészeti egyetemeken, kiállításokon mutatkozik be, Londontól Torinóig, Jerevántól a BAUHAUS Mesterházakig. Itthon önálló kiállításait többek között az Iparművészeti, a Szépművészeti Múzeumban, valamint a Magyar Nemzeti Galériában tekinthette meg a művészet interaktív irányát kedvelő közönség.
matematika professzor a Toulouse 1 Capitole Egyetemen és a Centre Européen de Recherche et de Formulation Avancée en Calcul Scientifique (Cerfacs) kvalitatív számítástechnikai csoportjának vezetője Toulouse-ban. A szakterületei a lineáris operátorok spektrális elméletétől a Banach terekben a nagy sajátérték-problémák véges pontosságú számításáig terjednek. 31 PhD diákot felügyelt és négy könyv szerzője (kettő ebből a SIAM-mal közösen). Mielőtt Toulouse-ba költözött, Prof. Chatelin a Grenoble 2 Pierre Mendès és a Paris 9 Dauphine egyetemeken tanított Franciaországban, meghívott akadémikusként előadott a Berkley és Stanford egyetemeken és az IBM-nél (San Jose-ban és Yorktown Heights-ban) is. 1984 és 1993 között tudományos vezetőként az intenzív számításokért volt felelős az IBM France és Thales-nél.
az evolúciós számítástechnika (EC) egyik első fejlesztője. Tizenhat évesen kezdett érdeklődni a téma iránt, miután egy Stanislaw Lem novella ihletésére, azóta Európa egyik vezető evolúciós számítástechnika kutatójává vált. Az amszertdami Vrije Universiteit egyetem Informatikai Karának volt dékánja, több mint száz tudományos cikket publkiált, az első átfogó bevezető EC könyv társszerzője. Szinte minden jelentős nemzetközi EC konferencia szervező tagja, öt nemzetközi folyóirat szerkesztőségi tagja és a Springer kiadó Natural Computing könyveinek sorozatszerkesztője. Eiben Agoston főbb kutatási területei: evoluciós számítástechnika, adaptív és önkalibráló rendszrek, mesterséges élet, evoluciós robotika.
építész. Gábor arra törekszik, hogy megvalósítsa a Design, Energia és Természet szintézisét az építészet területén belül. Az elmúlt tíz évben dolgozott Magyarországon, Japánban és Montenegróban, mindenhol az innovatív építészeti látomását hozva létre, mely egyedülálló módon közelíti meg az energetika kérdéseit. A környezetileg kiegyensúlyozott építmények tervezésével, kivitelezésével és működtetésével szerzett tapasztalatára támaszkodva létrehozott egy teljesen új módszertant a természettel való együttélésre – ennek az eredménye egy fejlesztés alatt álló projekt Kanadában. Gábor építészetének alapvető célja, hogy létrehozzon egy új építészeti gondolkodásmódot, amely megszabadul a szükségtelenül bonyolult gépektől és szerkezetektől. Az eredmény művészet, mely a természeti környezet szabályait követi, és azon belül létezik.
vállalkozó és író. Leginkább arról a nézetéről ismert, hogy az internet és a web 2.0 – pozitív oldalai mellett – lealacsonyíthatja a kultúrát. Keen-t különösen aggasztja, hogy az internet aláássa a tanult szakemberek tekintélyét. Egy 2006-os esszéjében azt írta, hogy a web 2.0 egy „utópisztikus mozgalom” hasonlóan a Karl Marx által felvázolt „kommunista társadalomhoz”. Keen úgy ír például Lawrence Lessig-ről, az ingyenes kultúra népszerűsítőjéről, mint „szellemi tulajdonjog kommunistájáról.” Az amatőr kultusza c. könyve éles kritikát fogalmaz meg bizonyos ingyenes, felhasználók által szerkesztett szolgáltatásokkal szemben, mint pl. a Wikipedia. Keen olyan problémákat elemez a résztvevői technológiával (participatory technology) kapcsolatban, melyek egyébként kevés figyelmet kapnak. Véleménye szerint az internet a kultúránk tükre: „Pimaszságot, életerőt, izgalmat látunk. Fiatalságot látunk. De azt hiszem, a modern kulturális élet legrosszabb fejleményeit is látjuk, kiváltképp azt, amit én digitális nárcizmusnak hívok, az ÉN térhódítását.”
több mint 15 éve foglalkozik zeneszerzéssel, hangtechnikával, alkalmazott zenével, valamint ismeretterjesztéssel. A budapesti Zeneakadémia zeneszerzés szakán szerzett diplomát, majd Bécsben folytatta tanulmányait média-zeneszerzés és jazz szakirányban, ahol jelenleg doktori munkáját írja műfajötvöződések témakörben. Zenén túlmutató tevékenységének fő célja a tágabb értelemben vett "műfajok", gondolkodásmódok közötti párbeszéd és együttműködés ösztönzése. Saját zenekarai a kamaraszimfonikus Fugato Orchestra és a jazzrock-ot zenekomédiával összekapcsoló Fele Királyság. A nemzetközi sikereket elért Fugato Orchestrával 2010-ben crossover zeneszerzőversenyt szervezett, amely a komolyzene és a jazz jellegzetességeit ötvöző művek létrejöttét segítette elő. Rendszeresen komponál zenét filmekhez, reklámokhoz, színdarabokhoz. Ő készítette el a budapesti Művészetek Palotája zenei arculatát. 2009 óta művészeti vezetője a fiatal társadalomtudósok és művészek együttműködését inspiráló Kontra Műhelynek.
újságíró, író. A Columbia Egyetemen végzett 1988-ban, ahol jelenleg az újságíró-iskola felügyelő bizottságának a tagja. Egyetemi tanulmányait követően újságíróként tevékenykedett. A Newsweek megbízásából a kommunizmus bukásáról tudósított Kelet-Németországból, Csehszlovákiából, Magyarországról, Romániából, és Bulgáriából, majd a jugoszláviai etnikai viszály és háború kitöréséről. Később az NBC és Mutual News rádiók moszkvai tudósítójaként dolgozott, és a Szovjetunió összeomlásáról, valamint az afganisztáni háborúról számolt be. Jelenleg a budapesti Közép-európai Egyetem Média és Kommunikáció Kutató Központjának vezető kutatója. A Washington Monthly korábbi elnöke és kiadója. Felesége Eleni Tsakopoulos Kounalakis, 2010 óta az Egyesült Államok magyarországi nagykövete.
az Építészeti és a Szintetikus Biológia AVATAR (Advanced Virtual and Technological Architectural Research) csoportjának társigazgatója a Bartlett Étítészeti Iskolában a Londoni Egyetemen (UCL). Senior TED-tag. A Dél-Dániai Egyetem Fizika és Kémia Tanszékén az alapvető élő technológia központ látogató, kutató asszisztense. „Élő anyagokat” kutat, egy olyan új megközelítést az építőanyagok terén, mely épületeinket közelebb szeretné hozni az élő rendszerek felépítéséhez. A hamarosan megjelenő, élő építészetről szóló TED-könyv szerzője, melyet Kindle e-book olvasókon fognak terjeszteni még az ősz folyamán.
történész, 1975-ben született Budapesten. Az ELTE magyar-történelem-jogász szakán végzett, 2004-ben doktorált. Két önálló kötet: Puszi Kádár Jánosnak (2007) és Kádár leányai (2010) szerzője. 2004 óta folyamatosan oktat az ELTE Gazdaság- és Társadalomtörténet Doktori Iskolában, 2010 óta a Zsigmond Király Főiskola kommunikáció szakán. 2009 óta a Magyar Országos Levéltárban dolgozik: az elektronikus részlegben a "szocialista időszak emlékezete" interjútárat építi.
1995-ben egyetemista társaival, Horváth Sándorral és Majtényi Györggyel sztahanovista kutatócsoportot alapítottak. Jelenleg a szocialista időszak kábítószer-fogyasztásának és a Kádár-kori szexualitásnak az emlékezetét kutatja. Szabad idejét nagyrészt kitölti hét éves fia, azonban step aerobikozik és hosszútávot is fut. Jelenleg a félmaratonra készül.
a technológiai alapú kommunikáció megteremtője Magyarországon. Részt vett az első hazai digitális hirdető- és média ügynökségek létrehozásában. Zsolt azon technológiák elkötelezett híve, melyek erőteljesen befolyásolják az emberek életét. Miután évekig segédkezett az emberek közti kommunikáció létrehozásában, Zsolt jelenleg egy oktatási módszer tervén dolgozik, melyet a 2011-es Innovációs TechShow-n „2011 Leginnovatívabb Megoldása” díjat kapta. Ő és csoportja közelebb akarja hozni a természettudományok oktatását a diákokhoz világszerte egy olyan technika alkalmazásával, mely a „tanulj, hogy emlékezz” módszer helyett a „tanulj, hogy megértsd – és így emlékezz” megközelítéssel akarják elérni, hogy a jövő generációja már jobban megértse a körülöttünk lévő világot.