TEDxDanubia 2013
Crossing the Line – Határokon át
Ha történelmi távlatokból nézzük, világunkat a választási lehetőségek és ingerek egyre növekvő és egyre kifinomultabb sokasága, a jólét, a szabadság és kapcsolódási lehetőségek gazdagsága jellemzik. De ez csupán az érme egyik oldala. E világot számtalan határvonal is átszeli; határok, melyeket nem lépünk át, melyek látszólag – és ritkán – biztonságot nyújtanak, de valójában inkább korlátoznak, sőt, gyakran be is börtönöznek: a „lehetetlen” és a különbözőség határai, a félelem és a szegénység, a kétség és a közöny, a tudatlanság és a bizalmatlanság, a megszokások és a sztereotípiák, a „meg nem értés” és az „el nem fogadás” határai, melyek mind-mind nagyban befolyásolják, milyen életeket élhetünk.
E napon azt tűztük ki célul, hogy átlépjünk olyan határokat, melyeknek nem kéne ott lenniük; hogy fontos, valós, sőt égető és alapvető problémákkal nézzünk szembe nyitottan, józanul és megoldásokra törekedve; hogy tanuljunk hibáinkból, s hogy új szemmel, másként látva csodálkozzunk rá a bennünket körülvevő világra. De szól ez a nap egyszersmind kreativitásról és új ötletekről is. Új kérdésekről és régi kérdésekre adott új válaszokról. Új összhangról és új megoldásokról. Az értelmes egyensúly kutatásáról és megszokott, rögzült, kényelmes, s éppen ezért sok esetben mérgező hatású sémáink megkérdőjelezéséről és újragondolásáról. Egy nap, hogy őszintén nézzünk szembe kihívásainkkal, s egy nap, hogy új utakra leljünk. Határokon át…
09:00 – 10:15 ELŐPROGRAMOK
Idén egy új különlegességgel bővül a TEDxDanubia konferenciasorozat, három nagyon izgalmas előprogram is várja a korábban ébredőket:
1. Bőség vagy háború? Singularity University ihlette utazás a technológia világában.
Mit hoz a tech világ és hogyan készüljünk rá? – Jelentkezés itt...
2. Miért vagyunk szomorúak, mikor meghalunk - avagy miképpen juthatunk el a GDP világából
a jóllét világába? (Szervező: NEFBp; New Economics Forum Budapest) – Jelentkezés itt...
3. Az emberi evolúció következő lépése? Egy civilizációs válságból egy evolúciós ugrásba
(Szervező: BOCS Foundation) – Jelentkezés itt...
Az előprogramokon kizárólag a teljes TEDxDanubia 2013 konferenciára érvényes jeggyel rendelkező érdeklődők vehetnek részt, tehát csak azok, akik a lent található főprogramon is részt vesznek! Jelentkezés a már visszaigazolt TEDxDanubia résztvevők számára a fenti címekre kattintva lehetséges egy gyors és ingyenes másodlagos regisztrációval. A három fenti hivatkozáson részletes leírásokat is találsz a programokról.
Felhívjuk figyelmedet, hogy a helyszín korlátozott befogadóképessége miatt az előprogramonként maximum 60 fő részvételét tudjuk biztosítani jelentkezési sorrendben! A helyszínen jelentkezés hiányában csak abban az esetben van lehetőség a részvételre, ha valaki más nem jött el a rendezvényre.
• A 3 előprogram a konferencia helyszínén az Urániában lesz 3 külön teremben
• Érkezés és regisztráció: 8:20-tól
• Előprogramok: 9:00 – 10:15
A TEDxDanubia 2013 főprogramjának kezdési időpontja: 10:50
10:50 – 12:50 FELFEDEZÉS
Házigazda: Mányai Csaba
• Joey Ellis – kézműves művész: Kőbe vésve
• Benjamin Allanach – elméleti részecskefizikus: Utazás a mikro világba
• Paul Lacourbe – geopolitikai és nemzetközi kereskedelmi szakértő: Az új Selyemút
• Bartha Márk – zenész: Out of the BeatBox
• Hesna Al Ghaoui – haditudósító: Félelem és méltóság
• Gyurkó Szilvia – jogász, kriminológus: Luke, én vagyok az apád!
12:50 – 14:00 Ebédszünet
14:00 – 15:50 RÁCSODÁLKOZÁS
Házigazda: Szerémi Péter
• Sárvári György – pszichológus, executive coach: Sématörés
• Aubrey de Grey – orvosbiológiai gerontológus: Sose halunk meg?
• Blaise Zerega – médiavállalkozó: Az út vége
• Erőss Zsolt – expedíciós hegymászó: A nehéz út
• Duo Nimirum – zongora-cselló duó: Álmodj új álmokat!
• Nermeen Shaikh – író, televíziós újságíró: A szavak hatalma
• Koert van Mensvoort – képzőművész, filozófus, kutató: A jövő természete – a természet jövője
15:50 – 17:00 Beszélgetés szünet
17:00 – 19:00 ALKOTÁS
Házigazda: Mányai Csaba
• Lee Cronin – kémikus: Az élet sava-borsa
• Bodnár Attila – építész: Víz-alkímia
• Margaret Heffernan – menedzsment szakértő, író: Szándékos vakság
• Bolyki György – zenész, producer (közreműködik a Bolyki Soul&Gospel Kórus): Miért énekel a B-közép?
• Brian David Johnson – jövőkutató: Antik holnapok
19:00 – 21:00 Beszélgetés bor mellett
Mivel a TEDxDanubia nemzetközi előadókat és közönséget invitál közös gondolkodásra, az előadások többsége angol nyelvű, és természetesen ezúttal is elérhető a magyar-angol és angol-magyar szinkrontolmácsolás minden előadás alatt.
A TEDxDanubia a programváltozás jogát fenntartja.
a University of Cambridge elméleti fizika professzora. Élete egyik célját valósította meg, amikor két évre a CERN európai részecskefizikai laboratóriumának vendégkutatója lett. Munkája az elemi részecskefizika és a korai univerzum elméleteinek tesztelésére, és az adatok értelmezésére fókuszál. Ezen belül pillanatnyilag központi témája a szuperszimmetria, a matematikai szimmetria egy fajtája, ami a Higgs-bozon könnyűségét lehetővé teszi. A szuperszimmetria olyan részecskék létére utal amik a sötét anyagot alkotják, és amik az ütközések során létrejöhetnek a CERN-ben.
a CEU szervezeti hálózatok menedzsmentjével foglalkozó egyetemi docense. PhD fokozatát az INSEAD-on szerezte, majd a CEU Business School előtt az ESSEC tanára volt Franciaországban. Jelenlegi kutatásai és oktatói tevékenysége az új termékek innovációjának és ellátási hálózatának menedzsmentjére koncentrálódnak. Különösen foglalkoztatják a terméktervezés pszichológiai aspektusai és a Nyugat-Keleti kereskedelem ellátási hálózatainak irányítása. Legutóbbi publikációja A magyar vasutak szerepe az új Selyemúton című fejezet az Ellátási hálózatok menedzsmentje a Selyemúton: Stratégia, Teljesítmény, Kockázat című kötetben. A CEU-n tagja a Soros György által támogatott új vállalkozás-inkubátort menedzselő csapatnak is.
érdeklődésének középpontjában az emberi hang zenei lehetőségeinek kiaknázása áll. A PTE Művészeti Kar Elektronikus Zenei - Médiaművész szakán tanuló zeneművész gyakran használja saját hangját alapanyagként, amiből kifinomult és komplexen rétegződő ritmusokat, zajokat, harmóniákat épít munkáiban. Kompozícióival nem csak zenei fesztiválokon találkozhatunk szerte Európában, hanem táncművészeti előadások és közös performanszok zenei alkotóelemeiként is. Márk kísérletező kedve újabban az elektronikus hangok használatára, az algoritmikus zeneszerzési módszerekre és az interaktív vokális rendszerek létrehozására is kiterjed.
Prima Primissima díjas újságíró, szerkesztő, riporter. Az elmúlt években több mint húsz országból, köztük a világ számos háborús övezetéből tudósította a Magyar Televízió hírműsorait. Riportjait több rangos hazai és külföldi elismeréssel jutalmazták. Dokumentumfilmeket is forgatott, többek között Ugandában a gyerekhalandóság okairól és Afganisztánban a nemzetközi segélyezés nehézségeiről. A frontvonalon szerzett élményeiről könyvet írt, Háborúk földjén címmel. A jogi végzettségű újságírót rendszeresen hívják konferenciákra, egyetemekre előadni és több nemzetközi televíziós versenyre kérték fel zsűritagnak. Az év elején indult riportműsora, a Bábel – Hesnával a világ, amely főleg meghökkentő és izgalmas életutakat és történeteket kutat fel a világ különböző pontjain.
televíziós újságíró, a New York-i független napi hírműsor, a Democracy Now! heti műsorvezetője. Korábban felelős szerkesztőként dolgozott az Asia Society-nál. Interjúk százait készítette az egyetemi, külpolitikai, üzleti, aktivista és művészeti élet szereplőivel. Dolgozott nonprofit szervezeteknél Londonban, Iszlámábádban és Teheránban. Diplomáját politológiából szerezte a Cambridge-i egyetemen, és szerzőként jegyzi A jelen mint történelem: a globális erők kritikai perspektívái című, a Columbia University Press által kiadott könyvet. A római székhelyű Development tudományos folyóirat szerkesztőségének tagja.
hegymászó, a Mount Everest első magyar megmászója, számos magashegyi expedíció szervezője, csúcsmászója. Földünk tizennégy legmagasabb csúcsából kilencre sikerült eddig feljutnia. Hegymászó balesetben elvesztette jobb lábát térd alatt. Rehabilitációját dokumentum film követte a sikeres visszatérésig a Himalájába. A mozgássérültség állapota közelebb vitte Zsoltot az emberi élet alapvető értékeinek megértéséhez. Az aktív élet olyan hirdetője, aki hitelesen szembesíteni tud mozgáshiányos életvitelünkkel. A sportos életforma támogatását képviseli számos helyen, rendezvényen, kiadványokban, filmes előadásokban.
munkái a kultúrák és a politika határain belüli személyes önkifejezés lehetőségeit kutatják. Pekingben a Központi Művészeti Akadémia első amerikai hallgatója volt és a mai napig Kínában él, ahol többféle médiumban dolgozva a kézművesség, a technológia és a nyelv eszközeivel vizsgálja a kultúrák közötti átjárás és a globalizáció kérdéseit. Az anyagok és a szerzőiség keleti és nyugati koncepcióit kombináló alkotásai Ázsia és Észak-Amerika számos gyűjteményében megtalálhatók. 2010-ben a TEDGlobal Fellowship ösztöndíjasa volt, és a Smithsonian American Art Museum Renwick Galériája beválogatta az 1972 után született negyven meghatározó művész munkáját bemutató 40 Under 40 kiállításra.
orvosbiológiai kutató, gerontológus, az öregedés ellen küzdő SENS Alapítvány kutatási igazgatója. Ezen felül a Rejuvenation Research, a világ legjelentősebb idősödés-módosítással foglalkozó tudományos folyóiratának főszerkesztője. Kutatási érdeklődésében az emlősök anyagcsere folyamatainak öregedést okozó, felhalmozódó molekuláris és sejt szintű kórokozó mellékhatásai állnak, és olyan beavatkozások tervezése, amik helyreállítják vagy megelőzik ezeket. Az általa kifejlesztett átfogó terv az öregedést hét fő területre bontja és mindegyikre részletes kezelési javaslatot dolgoz ki. Dr. de Grey az Amerikai Gerontológiai Társaság és az Amerikai Idősödési Szövetség, valamint számos tudományos folyóirat és szervezet szerkesztői és tanácsadói bizottságának tagja.
a FORA.tv vezérigazgatója. A FORA.tv konferenciavideók, előadások, tudományos és politikai viták és prezentációk gyűjtő oldala, amit a TIME és a Telegraph is beválogattak a legjobb weboldalak listájába. A FORA.tv előtt Zerega a Condé Nast Portfolio főszerkesztő-helyettese volt, ahol kulcsszerepet játszott a Portfolio.com és a magazin elindításában. Korábban a WIRED felelős szerkesztőjeként számos díj elnyeréséhez segítette hozzá a folyóiratot. Ezen felül a Red Herring magazin szerkesztőjeként és a Forbes ASAP hírszerkesztőjeként dolgozott. Zerega gyakori médiaszereplő, vendége volt a Today, a The View műsoroknak, illetve az NPR és a CNN csatornáknak. Tanulmányait a New York University-n és Austinban, a University of Texas angol szakán végezte.
Két tehetséges, fiatal magyar zeneakadémista lány, Jámbor Janka (cselló) és Nagy Míra (zongora) pályájuk elején járnak, de már így is több évnyi közös kamarazenélés áll mögöttük. Bécs, Berlin és Budapest között osztják meg idejüket és zenéjüket. Szonátaestet adtak a Zeneakadémián, az Operaház Székely Bertalan termében; az Erste Bank és a Zeneakadémia Baráti Körének ösztöndíjasai. Legutóbb a XIX. Nemzetközi Brahms versenyen nyertek különdíjat Ausztriában.
MFA MSc képzőművész, designer, író és mérnök. Tevékenységének központi gondolata, hogy az emberiség kísérletei a természet megművelésére egy következő természet létrejöttét okozzák, ami épp olyan vad és kiszámíthatatlan, mint az előző. Munkái között található az Adatszökőkút, egy internetre kapcsolt, a devizaárfolyamok által szabályozott szökőkút, az ‘Apa! Az erdőnek samponszaga van’ című dokumentumfilm, a ‘Valódi temészet nem zöld’ című esszé, a Hamisat Valódiért nevű, a valóság és szimuláció feszültségére alapuló memóriajáték és a NANO Szupermarket. Dr. van Mensvoort az amszterdami Next Nature Alapítvány és az Eindhoveni Műszaki Egyetem Next Nature Laboratóriumának vezetője.
PhD pszichológus, szervezeti tanácsadó, coach, a Neosys Szervezetfejlesztő és Tanácsadó cég ügyvezetője, kezdetektől meghatározója Magyarországon a coaching szakmai kialakulásának. Tanácsadóként számos jelentős cégnél dolgozott itthon és külföldön, valamint tanított több egyetemen a coaching elméletéről, a szervezetfejlesztésről és a tapasztalati tanulásról. Életében meghatározó a harcművészeti gyakorlás, és mesterként évek óta vezet edzéseket. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen pszichológiából szerzett PhD-fokozatot. Doktori disszertációja, a Metalépés 1999-ben jelent meg. Második könyve, A Belső Harcos Útja. Coaching Kézikönyv, 2009-ben jelent meg és sokáig volt piacvezető az üzleti könyvek között.
FRSE a világ egyik vezető kutatója a szervetlen kémia területén. Érdeklődése középpontjában a szervetlen molekulák önépítő és önszervező mechanizmusának megértése és kontrollja áll, valamint olyan komplex rendszerek tervezése, amikbe rendszer szintű funkciók programozhatók. Tevékenységét számos díjjal és kitüntetéssel jutalmazták, szakmai együttműködései több országra és egyetemre terjednek ki. Csoportja technológiai alkalmazásokat is fejleszt, többek között kémiai reaktorokat, szoláris üzemanyagcellákat amik folyékony üzemanyagot állítanak elő és 3D-nyomtató ‘nedves fabrikátorokat’ a vegyészet demokratizálására, például a fejlődő országok fontos gyógyszereinek előállítására, illetve a hamisított gyógyszerek kiszűrésére. Lee Cronin a Glasgow-i Egyetem Gardiner kémiaprofesszora.
építész, az Organica társalapítója. Az újfajta szennyvízkezelő technológiát új építészeti megoldásokkal ötvöző Organica telepek nagy hatásfokú, tervezett ökoszisztémákkal dolgozzák fel a szennyvizet szagtalan, botanikus kertekre emlékeztető üvegházakban. A hulladék ilyen, több ezer növényfajta bevonásával történő kezelése új lehetőséget jelent a természetes és mesterséges környezeti erők közötti együttműködésre. A ‘vízvisszanyerő kertek’ építése különféle új földrajzi és kulturális közegekben számos társadalmi és pszichológiai kérdést is felvet, amiknek a megoldása mélyreható gyakorlati és filozófiai tanulságokkal szolgál. A víz világába lépés előtt Bodnár Attila építészként dolgozott a New York-i régióban.
vállalkozó, író és cégvezető. Miután a BBC-nek dolgozott producerként, öt média és high-tech céget alapított és menedzselt, és most könyveket, blogokat és színdarabokat ír arról, hogy hogyan dolgozunk. Mélyen hisz az őszinteségben, a termékeny konfliktusokban és a bátorságban, amikre mind szükségünk van, hogy a félelmeinket legyőzve tágíthassuk és gazdagíthassuk a számunkra fontos emberek és gondolatok körét. Előadóként és mentorként a kiemelkedő és eredményes tehetség és az innováció megtalálásáról és fenntartásáról beszél a szervezetekben, és a vezetők szerepéről ebben a folyamatban. Margaret Heffernan a bostoni Simmons College vállalkozástani vendégprofesszora, a Babson College rezidens cégvezetője, és számos köztestület és magáncég bizottsági tagja.
zenész, producer. Csellistaként és jazz énekesként fellépett Amerika, Európa és Ázsia
legnagyobb koncerttermeiben. A testvéreivel közösen alkotott Bolyki Brothers acapella együttessel
a világ legjelentősebb versenyén (Vokal Total-Graz) az elnyerhető hat első díjból ötöt elnyertek,
így a verseny történetének legeredményesebb együttese lettek. 2010 óta a Kaposvári Nemzetközi
Kamarazenei Fesztivál igazgatója. Művészi munkássága mellett a 2008-ban létrehozott INNOVATOR
– The People Development Company egyik alapítójaként saját fejlesztésű zenés tréningeket tart. A
Bolyki Soul&Gospel Kórus egy évvel ezelőtt alakult meg. Bolyki Balázs - a Bolyki Brothers együttes
tagja - saját metodikájával oktatja a tagokat, nem csak az éneklésre, hanem egyéni integrációra,
interperszonális kapcsolatokra és színpadi kommunikációra is. Az elsőosztályú hangzással párosuló
pozitív kisugárzás igazi élménnyé teszi a kórus produkcióját.
A jövő Brian David Johnson ügye. Az Intel Corporation jövőkutatójaként a feladata egy működőképes vízió felállítása a számítástechnikáról 2020-ban. Munkáját jövő-előrejelzésnek hívják, amiben az Intel számára a fogyasztókról és a számítástechnikáról alkotott gyakorlatias vízióhoz etnográfiai terepmunkát, technológiai kutatást, trend adatokat és még sci-fit is felhasznál. A TV teljes újragondolása mellett Johnsonnak úttörő szerepe volt a mesterséges intelligencia fejlesztésben és a robotikában, valamint a sci-fi tervező eszközként alkalmazásában. Széles körben ad elő és ír a jövő technológiáiról cikkekben és tudományos publikációkban, de sci-fi novellákban és regényekben is. Két játékfilmet rendezett, és festőként és illusztrátorként is dolgozik.
az UNICEF Magyar Bizottság gyermekjogi igazgatója. Jogi diplomáját az ELTE Jogi Karán szerezte, ahol ma is gyermekjogokat és jogászi készségfejlesztést tanít az általa alapított Gyakorlati Képző Központon. Kutatási területe a gyermekjogok, a gyermekekkel szembeni erőszak illetve az igazságszolgáltatási rendszer gyermekközpontúvá alakításának lehetőségei. Célja, hogy a gyermekek ügyei megfelelően jelenjenek meg a médiumokban és megváltozzon a gyermekkel kapcsolatos közgondolkozás - de már attól is nagyon boldog lenne, ha kevesebben vernék a gyereküket.