A TEDx Danubia a mára már fogalommá vált nemzetközi TED konferencia első önálló szervezésben megvalósuló hivatalos magyarországi változata. A rendhagyó konferencia célja, hogy az ország és a régió legizgalmasabb, leginnovatívabb és leginspirálóbb gondolkodói és alkotói az élet különféle területeiről összegyűljenek, átlépjék megszokott határaikat és gondolatokat cseréljenek.
És miért Danubia? 2009. júliusában az oxfordi TEDGlobal konferencián Parag Khanna a világ geopolitikai térképéről beszélt. Kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy jobb, hatékonyabb és élhetőbb világot teremthetnénk, ha a határokat jelző vonalak helyett – és azok mellett – több figyelmet, energiát szentelnénk az azokat átszelő, infrastrukturális és földrajzi összeköttetéseket jelző vonalakra. Ugyanez a logika igaznak tűnik a szakmák és szakterületek határaira és az azokon keresztül haladó kommunikációs csatornákra is. Ezért kapta a konferencia a Danubia nevet, s szándékunk, hogy általa a párbeszéd és az együttgondolkodás határokon átívelő infrastruktúráját teremtsük meg.
Mi rejlik a látszólag nyilvánvalón, a megszokott és megkérdőjelezetlen alapigazságokon túl? Aki elég bátor, hogy kilépjen a dobozából, azt egy új világ várja: lenyűgöző, inspiráló, alkotással és új értelemmel teli világ...
A NYILVÁNVALÓN TÚLegy új fejezet kezdete
A program intenzív és sokrétű: dinamikus intellektuális kaland és élvezetes felfedező út.
Ennek szellemében, a TED előadásokhoz hasonlóan, a TEDx Danubia előadások is 5 és 18 perc közti hosszúságúak.
8:00–8:45 Regisztráció
8:45–9:00 Miért vagyunk itt?
9:00–10:10 Egy élhetőbb világ
A gép felszáll… s utunk elején egy új világ pillanatképei tűnnek fel. Egy egyszerű, ésszerű, sokkal élhetőbb, mégis meglepő világé, amely azonban nagyon is lehetséges…
A motiváció meglepő tudománya – Daniel Pink (
-előadás*)
Társadalom és pszichológia – Kiss Paszkál
Kilépés a morális mátrixból – Jonathan Haidt (
-előadás*)
Építészet és design Magyarországon – Hatvani Ádám
Élő terek tervezése – Bjarke Ingels (
-előadás*)
10:10–10:50 Beszélgetés szünet
10:50–12:50 A változás szelleme
Ha valami mást szeretnénk, akkor változnunk és változtatnunk kell. De vajon milyen a szükséges változás természete? Merre induljunk? Mire támaszkodjunk?
A valóság szerkezete – Barabási Albert-László
Mit tartogat a jövő… – elképesztő tudomány – Juan Enriquez (
-előadás*)
Mitől leszünk boldogok? – Martin Seligman (
-előadás*)
A magyar psziché – Mérő László
A praktikus bölcsességről – Barry Schwartz (
-előadás*)
Hatáskörön túli vezetés – Svékus Márton
Egy elképesztő változás képei a jégvilágból: művészet és tudomány – James Balog (
-előadás*)
12:50–14:00 Ebéd
14:00–15:50 Út egy jobb jövő felé
Az utazás folytatódik, s végre kinyitjuk a szerszámos ládát: lenyűgöző és formatív gondolatok, eszközök, technikák, amelyekre építhetünk, ha másképp és jobban szeretnénk csinálni azt, amit csinálunk…
Élő technológiák – Dr. Rachel Armstrong
Marketing túl a marketingen – Mányai Csaba
Hármas könyvelés: értékmenedzsment a pénzügyeken túl – Michel de Kemmeter
Elképesztő újítások – Kitchen Budapest
Szellem –> alkotás –> tulajdon? – Dr. Ormós Zoltán
Gondolatok az emberi gerincről – Prof. Dr. Lázár László
A forma forradalma – Finta Sándor
Zöld út: Passzív ház és szalma suli – Mihály György
15:50–16:40 Beszélgetés szünet
16:40–18:30 Más nézőpont
És mi lenne, ha egyszerűen csak máshogy látnánk? Hogyan nézhetnénk rá megszokott világunkra másképp, más nézőpontból, hogy általa új értelmet nyerjünk, s új utakra indítson…
Mindennapjaink az evolúció szemüvegén keresztül – Kampis György
Ébresztő... a fele elfogyott! – Hetesi Zsolt
Hogyan lát bennünket a világ? – Marján Attila
A Wikipédia Magyarországról – Vicsek András
A természet IQ-ja – Tasi István
2000 éve sikeres… – Kiss Ulrich SJ.
18:30–19:00 Beszélgetés szünet
19:00–20:00 Utazás varázsszőnyeggel (esti felvonás)
Végül… engedd, hogy a varázslatos történetek, képek és hangok kavalkádja magával ragadjon!
Pasta e Basta, ösztön és üzlet… – Zwack Péter és Zwack Izabella
Képek és mesék egy rejtett világból – Gárdi Balázs
Nyelveken zenélve – Kiss Erzsi Panchan
20:00– … beszélgetés – étel – ital
*
-előadás videók kivetítve, angol nyelven, magyar felirattal