English

Az első TEDx Danubia rendezvény több mint 300 lelkes résztvevővel az Uránia Filmszínházban került megrendezésre 2010. január 27-én.

TEDx Danubia - jelentkezési űrlap
TEDx Danubia 2010




Kérjük, töltse ki az alábbi jelentkezési lapot!


A TEDx Danubia egész napos rendezvény, mindenkit a teljes napra, 2010. január 27-ére várunk!

A jelentkezések száma felülmúlta a várakozásainkat. Azért, hogy minél több érdeklődő el tudjon jönni, úgy döntöttünk, hogy a korábbi limitált 200 férőhelyen túl megnyitjuk a résztvevők számára az Uránia mozi teljes kapacitását. Január 7-ére azonban már ezt a határt is elértük, így a 2010. január 7. után jelentkezők várólistára kerülnek. Nekik akkor nyílik lehetőségük részt venni a rendezvényen, ha valaki lemondja a részvételt.

A várólistáról a jelentkezés sorrendjében tudjuk beengedni az új résztvevőket, ezért javasoljuk, hogy mielőbb jelentkezz és csatlakozz a TEDx Danubia közösséghez!

A jelentkezők számára, akik nem tudnak személyesen jelen lenni a konferencián, tervezzük, hogy online elérhetővé tesszük az előadásokat, illetve bővítjük a honlap közösségi szolgáltatásait. Kövesd az eseményeket, híreket az internetes oldalainkon.

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

*

*

*


Kérjük, válaszoljon az alábbi kérdésekre, mert ez segít bennünket abban, hogy a lehető legérdekesebb és leginspirálóbb társaságot és élményt biztosíthassuk a résztvevőknek. Nem „hivatalos” bemutatkozást várunk. Nyugodtan legyen személyes, írjon arról, amit valóban fontosnak tart!

Mit érdemes tudnunk Önről? Melyek az Ön számára legfontosabb gondolatok? (Max. 500 karakter) *

Ez segít nekünk, és a többi résztvevőnek képet kapni Önről. Mit csinál, mi a fontos az életében, mire büszke, mi lelkesíti, miben hisz? Adja meg weboldalát, blogját vagy más publikációit.


Miért szeretne részt venni az eseményen? Mit vár a TEDx Danubiától? (Max. 500 karakter) *

Miért érdekli a rendezvény, miért lehet érdekes résztvevő?

Mennyibe kerül a jegy?

A TEDx Danubia rendhagyó konferencia, így a részvételi díjat is rendhagyó módon alakítottuk ki.

Az alap részvételi díj 10 000 Ft + 25% áfa, amely tartalmazza az egész napos rendezvényen való részvétel, valamint a szünetekben felszolgált ételek és frissítők árát.

Mivel azonban a rendezvény teljes egészében nonprofit jellegű, a létrehozásához szükségünk van támogatásra. Kérjük azokat, akik fontosnak tartják a TEDx Danubia által képviselt ügyet, és megengedhetik maguknak, hogy támogassák a gondolkodó és cselekvő közösségépítést, válasszák a támogatói jegyet, és a megjelenő mezőben maguk határozzák meg a felajánlott támogatás összegét. Az előzetesen feltüntetett összeg csak egy ajánlás, melyet eredetileg a jelentkezők számára meghatároztunk, de a beérkezett támogatói megkeresések alapján megváltoztattuk álláspontunkat, és immár a jelentkezőkre bízzuk e döntést. A korábban fix összeggel regisztrált jelentkezőink számára pedig e-mailben ajánljuk fel az új összeg választásának lehetőségét.

Azok számára, akiknek az alap jegyár is nehezen vállalható, lehetőséget biztosítunk kedvezményes
5000 Ft-os
részvételi díj igénylésére. Ehhez kérjük, néhány mondatban foglalja össze, miért szeretné a kedvezményes jegyet (elsősorban a nonprofit, oktatási, akadémiai vagy tudományos szférában dolgozóknak áll módunkban kedvezményt nyújtani).


Melyik jegyet választja? * (A feltüntetett jegyárak az áfát nem tartalmazzák.)


Szeretném igénybe venni a kedvezményt, mert...

például a nonprofit, oktatási, akadémiai vagy tudományos szférában dolgozom...

A TED-élmény alapvető fontosságú része az érdekes és az előadókhoz hasonlóan inspiráló közönség részvétele a konferencián. Ezért a résztvevők számára (és csakis számukra) szeretnénk biztosítani a lehetőséget, hogy az előadók mellett a többi résztvevőt is megismerhessék a későbbiekben a jelszóval védett és saját maguk által is módosítható profiladataik alapján.

Hozzájárulok, hogy résztvevőként a nevem és az első kérdésre (Mit érdemes tudnunk Önről, melyek az Ön számára legfontosabb gondolatok?) adott válaszom a 2010. január 27-i TEDx Danubia elfogadott résztvevői számára a későbbi jelszavas belépés után elérhető legyen.*

Értesülni szeretnék a TEDx Danubiával és további TEDx eseményekkel kapcsolatos hírekről, eseményekről.

Elolvastam és elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot. *




Jelentkezés
Támogatónak


A TEDx Danubia rendezvény teljes egészében nonprofit jellegű. A részvételi díjat alacsonyan határoztuk meg, hogy ez senkinek ne jelentsen korlátot, és megmutassa, hogy valóban a gondolkodó és cselekvő közösségépítés ügyét tartjuk szem előtt.

Mindazonáltal, ha Ön további hozzájárulásával akár a mostani jelentkezési űrlapon túl is támogatná, hogy második és harmadik konferenciát is szervezhessünk, kérjük, e szándékát jelezze nekünk e-mailben, röviden leírva a felajánlás jellegét, és mi hamarosan felkeressük a részletekkel. Köszönjük.

E-mail: tamogato@tedxdanubia.com


Jelentkezés
Önkéntesnek


Ha rajong a TED szellemiségéért, egyetért a TEDx Danubia céljaival, és szívesen részt venne a konferencia szervezési és lebonyolítási munkáiban, jelentkezzen önkéntesnek! Szabad erőforrásait minden bizonnyal hasznosítani tudjuk.
Kérjük, írja meg e-mailben, miben tudna segíteni, vagy figyelje híreinket, hogy milyen munkára keresünk közreműködőket! Köszönjük.

E-mail: onkentes@tedxdanubia.com