TEDxDanubia 2014

2014-05-15 Uránia, 1088 Budapest, Rákóczi út 21.
VideókTérképJelentkezés

Korunk talán egyik legfőbb jellemzője a bizonytalanság érzete, mely személyes és rendszer szinten egyaránt áthatja világunkat. Persze nem közvetlenül és egyszerűen a létbizonytalanságról beszélünk csupán. A változások üteme egyre gyorsul, elárasztanak minket az információk és a választási lehetőségek. A biológiai és technológiai forradalmak összeérnek és alapjaiban alakítják át világunkat. A szegények és gazdagok közötti szakadék példa nélküli mértékben nő. A népességnövekedés és az emberiség okozta ökológiai változások beláthatatlan kockázatokat hordoznak globális méretekben. A Kelet és Nyugat, Észak és Dél közti hagyományos erőviszonyok felborulni látszanak, miközben világunkat az egyre növekvő hálózatosodás és egymásrautaltság határozza meg. Az új kihívások sokasodnak, de ezzel egy időben soha nem voltunk képesek még a maihoz hasonló szintű és mértékű kreativitásra és innovációra építeni a megoldások érdekében.

Egy ilyen világban nem is meglepő, ha a tradicionális határvonalak egyre inkább elmosódnak és hagyományos referencia és tájékozódási pontjaink is egyre kevésbé képesek eligazítani bennünket. Új kihívásokkal, új fenyegetettségekkel és új lehetőségekkel találkozunk lépten nyomon. Soha nem állt még a lehetőségek kapuja ilyen tágra nyitva, ugyanakkor talán soha nem hatotta át még világunkat a válság érzete ilyen mélyen és sokrétűen: a gazdaságitól a morálisig, a globálistól a személyesig. Milyen jövő felé tartunk? Lehetséges, hogy egy evolúciós ugrás határán járunk? Hogyan találunk utat, hogyan hozzunk fontos döntéseket, hogyan irányíthatjuk bölcsen sorsunkat egy ilyen új és még feltérképezetlen világban, amikor oly nagy lehet a tét?  Mi adhat értelmet mindennapjainknak és milyen jövőképből nyerhetünk hitet? Egyáltalán mit jelent a fejlődés? És az új kihívásokból hogyan kovácsolhatunk lehetőségeket?

A TEDxDanubia 2014 egy újabb intellektuális és érzelmi kalandra invitál: ezeket az izgalmas és időszerű kérdéseket feszegetjük néhány különleges előprogram, a fő program három egymásra épülő felvonása (“Egyedül nem megy” – “A fejlődés talánya” – “Változni és változtatni”) és a szünetekben zajló intenzív beszélgetések során.

Részvételi díj: 25000 Ft + 27% ÁFA, azaz 31750 Ft

A részvételi díj tartalmazza az étel-, ital fogyasztás költségét, melyet a számlán külön tételként tüntetünk fel.

Mivel a TEDxDanubia nemzetközi előadókat és közönséget invitál közös gondolkodásra, az előadások többsége angol nyelvű, és természetesen ezúttal is elérhető a magyar-angol és angol-magyar szinkrontolmácsolás minden előadás alatt.

A TEDxDanubia a programváltozás jogát fenntartja.

A normál jelentkezés április 30-án lezárult, így a továbbiakban már csak a korábban kiadott speciális kódokkal lehetséges a jelentkezés funkció használata.

Program

0830 - 10 30
Érkezés
    0900 - 10 00
    TEDxUniversity

    2014-ben először, a nagy TED-konferenciákhoz hasonlóan, megrendezésre kerül a TEDxUniversity. Ez az előprogram sok szempontból hasonlít a fő programhoz, de itt az előadások rövidebbek, mindössze 3-9 percesek, a hangulat még oldottabb, kötetlenebb. Az előadók többnyire a TEDxDanubia közösségéből kerülnek ki: olyan korábbi előadók vagy résztvevők lépnek majd a TED-színpadra, akik már megosztottak velünk értékes gondolataikat. A szűk egy órás reggeli felvonás ébresztő és szórakoztató élményt nyújt, nagyszerű előadókkal, érdekfeszítő gondolatokkal, érdekes gépekkel és intelligens humorral fűszerezve. Ne hagyjátok ki!

    • Duda Ernő
      Duda Ernő

      Duda ErnőDuda Ernő

      Duda Ernő Magyarország legnagyobb független bio-gyógyszerészeti vállalat, a Solvo Biotechnológiai Zrt. egyik alapító tagja, elnök-vezérigazgatója és fő tulajdonosa. Duda Ernő egyben a Magyar Biotechnológiai Szövetség alapító tagja és elnöke, az Aquincum Technológiai Inkubátor társalapító tagja és ig...
    • Horváth Ágnes
      Horváth Ágnes

      Horváth ÁgnesHorváth Ágnes

      Horváth Ágnes, alvástréner, zarándok, erdőjáró és blogger, életének egy szakaszában álmatlanságban szenvedett. Mivel Magyarországon kevés szakember tud érdemi segítséget nyújtani ebben, saját megoldást keresett: éveken át tanulmányozva a különböző külföldi szaklapokat a témában, ebből nőtt ki a témá...
    • FEEL FLUX
      FEEL FLUX

      FEEL FLUX FEEL FLUX

      Somlyó Tamás és Lányi Ádám műegyetemista hallgatókként meglátták a csodát egy különös fizikai törvényszerűségben, a Lenz-törvényben, és létrehoztak köré egy játékot, ami lenyűgöző antigravitációs hatásával kézzelfoghatóvá teszi a fizika szépségét. A termék neve FEEL FLUX, egy egyedi megjelenésű dizá...
    • Farkas Izsák
      Farkas Izsák

      Farkas IzsákFarkas Izsák

      Farkas Izsák hegedűművész, 2010-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hegedű szakán. Jelenleg címszereplő a Vígszínház Hegedűs a háztetőn című darabjában. Több zenekarban is játszik, többek között: az InFusion Trio, Fele Királyság, Búgócsiga Zenede, amelyek mellett több jazz, rock és cros...
    • Bujdosó Attila
      Bujdosó Attila

      Bujdosó AttilaBujdosó Attila

      Bujdosó Attila olyan építész, aki épületeknél nagyobb dolgokat akar tervezni — mondjuk az egész világot. Különösen érdekli a technológia, a kultúra és a közösség egymásra való hatása. Víziója szerint az ebben a köztes térben kialakuló webitika lecseréli majd a jelenlegi politikai struktúrákat. Jelen...
    • Kökéndy Ákos
      Kökéndy Ákos

      Kökéndy ÁkosKökéndy Ákos

      Kökéndy Ákos Waldorf-tanár, osztálytanító. Egyetemi tanulmányait az Állatorvostudományi Egyetemen kezdte, majd átnyergelt a Kossuth Lajos Tudományegyetem biológia-kémia tanári szakára. A diploma megszerzése után azonnal a Pesthidegkúti Waldorf Iskolába érkezett, az akkor készülődő gimnáziumi rész eg...
    • Kutor László
      Kutor László

      Kutor LászlóKutor László

      Kutor László az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának docense. Műszaki informatika doktori fokozatot a Veszprémi Egyetem Informatikai Karán, pszichológia doktori fokozatot a ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett. Exponenciális fejlődésben lévő, ezért folyamatosan változó tárgyakat ta...
    0900 - 10 00
    Vállalkozás és innováció a bizonytalanság korában

    - előprogram a PricewaterhouseCoopers támogatásával -

    Előadások és beszélgetés arról, hogy mit tehetünk és hogyan fejlődjünk a gyorsan változó gazdasági, ökológiai, technológiai, kulturális és akár politikai környezetben.

    A helyek száma korlátozott, helyfoglalás érkezési sorrendben!


    A beszélgetés résztvevői:

    Bencze Róbert, moderátor, PwC
    Stuart Schulzke - Fora.tv
    Tyson Andrus - Kickstart Seedfund
    Horváth Csaba - Budapest Taxi

    Ez a workshop angol nyelven, szinkrontolmács nélkül kerül megrendezésre.

      1045 - 12 45
      Első felvonás: Egyedül nem megy

      Egy olyan világban élünk, ahol egyre több szálon, egyre komplexebb hálózatban kapcsolódunk egymáshoz és egymásra utaltságunk is egyre nagyobb mértékben növekszik. Igaz ez a mikro és a makro szinten egyaránt: együtt élünk, közös a sorsunk, mert közösek a kihívásaink. De mit is jelent az együtt élés pontosan: kivel, mivel és hogyan éljünk vagy élhetünk együtt? Miről szól az együttműködés és mi benne a potenciál? Mit kezdünk a különbözőségeinkkel és egyáltalán mi ennek a jelentősége? Ez a felvonás különbözőségekről és változatosságról, együttműködésről és együttérzésről, közös kihívásokról és meglepő perspektívákról szól.

      • Taghi Amirani
        Taghi Amirani

        Taghi AmiraniTaghi Amirani

        Taghi Amirani iráni fizikus és díjnyertes dokumentumfilm rendező. Fizikát tanult a Nottingham-i Egyetemen, ahol utolsó évében diplomamunkaként végül a labor és a kísérletek helyett egy dokumentumfilm forgatását választotta: a Shades of Black (A fekete árnyalatai) egy fekete lyukba tett képzeletbeli ...
      • Salvatore Iaconesi
        Salvatore Iaconesi

        Salvatore IaconesiSalvatore Iaconesi

        Salvatore Iaconesi „rendszer művész”, hacker, interaction designer, robotikai mérnök. 2012 óta TED Fellow, 2013 óta Eisenhower Fellow. Többek között a firenzei ISIA egyetemen és a római „La Sapienza” Egyetem Építészeti Karán tanítja a Near Future Design (a Közeljövő designja) tantárgyat. Széles munk...
      • Nemes Orsolya
        Nemes Orsolya

        Nemes OrsolyaNemes Orsolya

        Nemes Orsolya, mindennapi felfedező prezentáció designer és tréner. Orsi tipikus Y generációs pályát futott be: tanult Németországban, Budapesten és Finnországban. Diploma után Magyarország egyik vezető tanácsadó cégénél helyezkedett el. Lelkesedéssel vetette bele magát a multinacionális vállalatok ...
      • Baróthy Anna
        Baróthy Anna

        Baróthy AnnaBaróthy Anna

        Baróthy Anna, hybrid designer, a S39 (Szövetség'39) Hybrid Design Manufacture egyik alapítója és a műterem vezetője. Formatervező és szobrászati tanulmányait Budapesten és Pécsett végezte. 2002-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Szilikát szakán diplomázott. 2009-ben fejezte be a DLA (Doctor of Libe...
      • Balázs Gergely
        Balázs Gergely

        Balázs GergelyBalázs Gergely

        Balázs Gergely, zoológus, barlangász és búvároktató. A nemzetközi Proteus projekt vezető biológusa és az ELTE, Állatrendszertani és Ökológiai Tanszékének doktorandusz hallgatója, kutatásának középpontjában a szinte ismeretlen, az emberi szem elől elzárt barlangi ökoszisztémák vizsgálata áll. Kutatót...
      • Boggie
        Boggie

        Boggie Boggie

        Boggie, (Csemer Boglárka) énekes, egészen kisgyermek korától a zene és az éneklés megszállottja. Kezdetben népzenét tanult, általános iskolás, gimnazista éveiben népzenei versenyeken szerepelt nagy sikerrel. A zenei általános iskola mellett zongorázott és jazz-t tanult. A 2006 során Párizsban töltöt...
      • Honti Pál
        Honti Pál

        Honti PálHonti Pál

        Honti Pál élete rendkívül sokszínű: matematikus, programozó, pénzügyi szakértő, sorozat vállalkozó, játék tervező, oktatáskutató, tanácsadó. Jelenleg techno-kalandor és techno-jövő kutató, mely számára az elképzelhető legjobb foglalkozás: azért fizetik, hogy a jövőnket esetleg meghatározó, sokszor g...
      • Scott Summit
        Scott Summit

        Scott SummitScott Summit

        Scott Summit, mérnök, ipari formatervező, design innovátor, aki a komplex emberi szükségletek technológiai megoldásokkal való összehangolását kutatja. 2010-ben hozta létre a Bespoke Innovation nevű céget azzal a céllal, hogy – több mint 20 évre visszatekintő kutatási múltjára, illetve tapasztalatára...
      • Forgács Gábor
        Forgács Gábor

        Forgács GáborForgács Gábor

        Dr. Forgács Gábor elméleti fizikus, biotechnológus, feltaláló és vállalkozó. Missouri-Columbia Egyetem biológiai fizika George H. Vineyard professzora, a Clarkson Egyetem Shipley Innovációs Központjának vezetője és tudományos igazgatója. Az Organovo és Modern Meadow cégek tudományos alapítója. Az Eö...
      1245 - 14 00
      Ebédszünet
        1400 - 16 00
        Második felvonás: A fejlődés talánya

        Merre van az előre egy olyan világban, ahol a tradicionális hatalmi egyensúlyok felborulni látszanak, ahol hagyományosan iránytűként használt ideológiák és értékek megkérdőjeleződnek, ahol a változás üteme már exponenciális és amelyet alapvetően átformálhatnak a technológia és a tudomány forradalmi erejű áttörései? Kell-e újra definiálnunk alapvető kérdéseinket? Kell e új térképet rajzolnunk? Merre tartunk és ez mit jelenthet? Milyen folyamatok alakítják át ismert világunkat és hogyan tudjuk ezt értelmezni? E felvonás összefüggésekről és alapvető kérdésekről, trendekről és felismerésekről, átlátásról és az új térképről szól.

        • Baranyi József
          Baranyi József

          Baranyi JózsefBaranyi József

          Baranyi József, biomatematikus, 1990 óta dolgozik az Egyesült Királyságban. A “Computational Microbiology” kutatócsoport vezetője a “Norwich Bioscience Institutes”-hoz tartozó Élelmiszerkutó Intézetben. Mikrobák környezethez való alkalmazkodásának, dinamikus és stressz környezetben való túlélésének ...
        • Antal Miklós
          Antal Miklós

          Antal MiklósAntal Miklós

          Antal Miklós, közgazdász, a Barcelonai Autonóm Egyetem posztdoktori kutatója, a fenntarthatósági átmenetek makroökonómiai aspektusait vizsgálja. Ezt megelőzően energia modellezéssel foglalkozott a Central European University keretein belül. Doktoriját és MSc fokozatát a Budapesti Műszaki és Közgazda...
        • Nógrádi György
          Nógrádi György

          Nógrádi GyörgyNógrádi György

          Nógrádi György elismert és nagy befolyással bíró geopolitikai és biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár és számos könyv szerzője. Véleményét több száz rádiós és televíziós műsorban kérték és kérik ki a mai napig, valamint hasonlóan nagy számú publikáció fűződik a nevéhez. 1975 óta tanít felsőok...
        • Bobby Sager
          Bobby Sager

          Bobby SagerBobby Sager

          Bobby Sager filantróp felfedező, sikeres üzletemberként hatalmas vagyont szerzett annak köszönhetően, hogy meglátta a lehetőségeket ott, ahol mások nem. Ő volt a Gordon Brothers Group terjeszkedése és szárnyalása hátterében álló motor: a cég Bobby 1986-os érkezésének idején még csupán egy kis ékszer...
        • Süveg Márk Saiid
          Süveg Márk Saiid

          Süveg Márk SaiidSüveg Márk Saiid

          Süveg Márk Saiid, slam költő, Akkeztet Phiai budapesti underground hip-hop formáció tagja. A csapat nevében a két darab „K” betű utal a kortárs költészetre, melyet hip-hop zenével ötvöznek. Elismertségüket és sikerüket mutatja, hogy érettségi tétel lett belőlük. A magyar slam-poetry szcéna emblemati...
        • Nyáry Krisztián
          Nyáry Krisztián

          Nyáry KrisztiánNyáry Krisztián

          Nyáry Krisztián, író, irodalomtörténész, néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett piacvezető pr-ügynökséget, volt ezer fős állami szerv kommunikációs vezetője, piackutató vállalat ...
        • Marge
          Marge

          Marge Marge

          Marge, dalszerző, zeneszerző, énekes. 2010 decemberében debütált ingyenesen letölthető “And” című albumával. ”My Way” című dala a Music Television és a 1Music Channel tévéadók egyik leggyakrabban játszott darabja volt. Az általa készített Rapszódia című Liszt-átiratot használták fel a londoni Ealing...
        • Laurie Garrett
          Laurie Garrett

          Laurie GarrettLaurie Garrett

          Laurie Garrett újságíró, az egyetlen író, aki az újságírás mindhárom “P”-jét birtokolja: A Pulitzer díjat, Peabody-t, és Polk Awards-ot. Globális egészségügyi, főleg járványokat érintő kérdésekkel foglalkozik. Három könyv szerzője és Senior Fellow a New York-i székhelyű Council on Foreign Relations ...
        1600 - 17 00
        Beszélgetés szünet
          1700 - 19 00
          Harmadik felvonás: Változni és változtatni

          Változások viharában élünk. És ha a dolgok gyorsan változnak körülöttünk, nekünk is gyorsabban kell reagálnunk. A gyors tempó mellett viszont a kis változásoknak is nagy hatása és messzeható következményei lehetnek akár személyes életünket, akár globális léptékű kihívásainkat tekintjük. A 20. századtól örökül kapott világunk számtalan helyen és formában szorul változásra és változtatásra. De kik és mik azok, akik ilyen változások ígéretét hordozzák? Mi az, amin változtatnunk kéne és hogyan? És hogyan álljunk hozzá egy ilyen világhoz, hogy a változások formálói közé tartozhassunk, ne csupán elszenvedni kényszerüljünk azokat? Ez a felvonás tétekről és lehetőségekről, döntési pontokról és hosszú távú perspektívákról, új kérdésekről és új megoldásokról szól.

           

          • Kádár Annamária
            Kádár Annamária

            Kádár AnnamáriaKádár Annamária

            Kádár Annamária pszichológus, jelenleg a Babeș-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségén tanít, jövendőbeli pedagógusokat képez. Heti rendszerességgel az Erdély FM rádió valamint az Erdély TV Pszichotrillák című élő műsorának meghívott szakértője és társszerkesztője. Munkája a hobbija i...
          • Nikhil Goyal
            Nikhil Goyal

            Nikhil GoyalNikhil Goyal

            Nikhil Goyal író és oktatáskutató már 18 évesen. Első könyvében a “One Size Does Not Fit All”-ban az amerikai oktatási rendszer működését elemzi és kérdőjelezi meg olyan kérdéseket és témákat feszegetve, mint a tanári hivatás újragondolása és a véleménye szerint elavult iskolai számonkérési rendszer...
          • Pozsár Péter
            Pozsár Péter

            Pozsár PéterPozsár Péter

            Pozsár Péter építész, Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerezte diplomáját, ahol 2010 óta tanít és vezeti a Szociális Építészeti Kutató Labort. Intenzíven 2009 óta foglalkozik az építészet szociális, közösségi és társadalmi szerepvállalásának elsősorban hazai lehetőségeivel, feladataival. A Hello Woo...
          • Kenyeres István
            Kenyeres István
            Kreatív ökológus, biotechnológus

            Kenyeres IstvánKenyeres István Kreatív ökológus, biotechnológus

            Kenyeres István vegyészmérnök és biotechnológus, a non-profit kutatás-fejlesztéssel foglalkozó Biopólus Intézet alapító elnöke. Biotechnológusokból és informatikai szakemberekből álló csapatával az urbanizáció, a globális felmelegedés és a vízgazdálkodási válsághelyzetek világmére...

          • Freelusion
            Freelusion

            Freelusion Freelusion

            Freelusion tánccsoport, a 3D vizualitásra építő interaktív tánc specialistája. A világon elsőként 3D videomapping és tánc kombinációjával egyedülálló előadásokat koreografálnak. Produkcióikat négy kontinensen, több mint 20 országban láthatta a közönség Hawaiitól Hong Kongig....
          • Andrew Hessel
            Andrew Hessel

            Andrew HesselAndrew Hessel

            Andrew Hessel, genetikus, mikrobiológus, biotechnológus és jövőkutató. Az Autodesk Inc. Bio/Nano Programozható Anyag csapatának kiemelt kutatója San Franciscóban. Munkája során arra törekszik, hogy az élettel foglalkozó tudományok komplex összefüggéseit, azok egymásra és a jövőnkre gyakorolt hatását...
          • Emily Levine
            Emily Levine

            Emily LevineEmily Levine

            Emily Levine filozófus, humorista, és orákulum, aki a tudomány és az ember lét kérdéseivel foglalkozik. Pillanatnyilag az Emily a káosz peremén című film utómunkáin dolgozik, amely olyan témákkal foglalkozik, mint „Mi a baj a világgal?”, "Hogyan segíthet egy szuperokos humorista?” és „Ha egy film, a...
          • Sena Dagadu
            Sena Dagadu

            Sena DagaduSena Dagadu

            Sena Dagadu az Irie Maffiából és számtalan más együttesből is ismert énekesnő nemrégiben – első szólólemeze után tíz évvel – jelentette meg második albumát. A reggae, dancehall, hip-hop, funk és rock műfaji elemeit ötvöző Irie Maffia együttes tagjaként – amelyet a Magyarország egyik legjobb koncertz...
          Jelentkezéshez lépj be vagy regisztrálj!

          Helyszín