Előadók


  • Ágoston László

    Ágoston László

    Ágoston László szociológus. Útja az elmúlt öt év során a szűken értelmezett piac- és véleménykutatás világából a társadalmi-gazdasági struktúrák és jelenségek mélyebb megismeréséhez vezetett, úgy mint a vállalatok társadalmi felelősségvállalása vagy az életminőség és annak kutatása-fejlesztése. Később a tudomány, az újságírás és a politika között hídszerepet betöltő agytrösztök műfajteremtő ereje bűvölte el. Korábban a Publicus Intézet alapítója, fél éve pedig létrehozta és vezeti a Kreater Társadalmi Innovációs Labort, amely társadalmilag hasznos és fenntartható ötleteket megvalósító együttműködéseket koordinál a társadalmi felelősségtudattal rendelkező for profit cégek és ötletgazdák között.

  • Al Ghaoui Hesna

    Al Ghaoui Hesna

    Al Ghaoui Hesna Prima Primissima díjas újságíró, szerkesztő, riporter. Az elmúlt években több mint húsz országból, köztük a világ számos háborús övezetéből tudósította a Magyar Televízió hírműsorait. Riportjait több rangos hazai és külföldi elismeréssel jutalmazták. Dokumentumfilmeket is forgatott, többek között Ugandában a gyerekhalandóság okairól és Afganisztánban a nemzetközi segélyezés nehézségeiről. A frontvonalon szerzett élményeiről könyvet írt, Háborúk földjén címmel. A jogi végzettségű újságírót rendszeresen hívják konferenciákra, egyetemekre előadni és több nemzetközi televíziós versenyre kérték fel zsűritagnak. Négy éve indult riportműsora, a Bábel – Hesnával a világ, amely főleg meghökkentő és izgalmas életutakat és történeteket kutat fel a világ különböző pontjain.

  • Alisée de Tonnac

    Alisée de Tonnac

    Alisée az úgynevezett „feltörekvő” piacokra fókuszáló, innovatív startup vállalkozásokat támogató globális hálózat, a 2013-ban létrejött Seedstars World társalapítója és vezérigazgatója. Miután egy éven át járta a világot hogy a szervezet kiépítésén dolgozzon, mostanában Genf-környéki bázisáról irányítja csapatát, amely már több, mint 65 fejlődő országban, így többek közt Nigériában, Kolumbiában, Marokkóban és a Fülöp-szigeteken is tevékenykedik. Meggyőződésük, hogy a technológia jövője nem a fejlett országokban, hanem az úgynevezett feltörekvő piacokban rejlik, ezért nemzetközi startup versenyeiken a legjobb vállalkozókat keresik, akiket aztán összekötnek a megfelelő vállalatokkal és befektetőkkel. A legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező vállalkozásoknak ezáltal komoly háttértudást, megfelelő szakmai és anyagi támogatást nyújtanak. Alisée a Lausanne-i Egyetem Menedzsment és Gazdaságtudományi szakán végzett, majd a Bocconi Egyetem Nemzetközi Menedzsment szakán szerezte meg a legmagasabb kitüntetéssel járó mesterfokú diplomát. Bejárta a fél világot, nyolc évig Szingapúrban, két évig a Szilikon-völgyben élt. Szakmai karrierjét a L’Oreal Csoport luxustermékeinek menedzsereként kezdte, többek közt a Giorgio Armani és a Lancôme kozmetikumaival foglalkozott, de dolgozott a Voyage Prive nevű vezető európai startup vállalkozás olasz csapatában is. Az európai Harvard Model Congress tagjaként komoly elismerésben részesült, és nemrégiben innovációs munkatársnak jelölte a brit WIRED magazin.

  • Alpár Balázs

    Alpár Balázs

    "Alpár Balázs több mint 15 éve foglalkozik zeneszerzéssel, hangtechnikával, alkalmazott zenével, valamint ismeretterjesztéssel. A budapesti Zeneakadémia zeneszerzés szakán szerzett diplomát, majd Bécsben folytatta tanulmányait média-zeneszerzés és jazz szakirányban, ahol jelenleg doktori munkáját írja műfajötvöződések témakörben. Zenén túlmutató tevékenységének fő célja a tágabb értelemben vett ""műfajok"", gondolkodásmódok közötti párbeszéd és együttműködés ösztönzése. Saját zenekarai a kamaraszimfonikus Fugato Orchestra és a jazzrock-ot zenekomédiával összekapcsoló Fele Királyság. A nemzetközi sikereket elért Fugato Orchestrával 2010-ben crossover zeneszerzőversenyt szervezett, amely a komolyzene és a jazz jellegzetességeit ötvöző művek létrejöttét segítette elő. Rendszeresen komponál zenét filmekhez, reklámokhoz, színdarabokhoz. Ő készítette el a budapesti Művészetek Palotája zenei arculatát. 2009 óta művészeti vezetője a fiatal társadalomtudósok és művészek együttműködését inspiráló Kontra Műhelynek."
  • Amoeba

    Amoeba

    Az improvizatív jazz, funk, soul és hip-hop elemeit vegyítő zenekart a pesti zenei életből ismert, számos formációban feltűnő Sabák Péter, szólózenészként Dizko Stu, avagy a zenésztársak által olykor „Húrcárnak” becézett basszusgitáros-énekes; Sági Viktor, vagyis művésznevén VANIS gitáros; Boros Levente, avagy Lev Toystore dobos, valamint Bognár Szabolcs billentyűs alkotja. Így együtt 2010 óta aktív tagjai a magyar zenei életnek, közösen játszanak a Fixi4-ben is, és egyéb formációk (Másfél, Kamu, Akkezdet Phiai, Monkeyneck, Volkova Sisters) részeseként is ismerős vendégek az összes budapesti és vidéki klub színpadán, de gyakran szerepelnek slam poetry esteken is. Hallhatóak az amerikai dalszerző-énekes Valerie June „Pushin’ Against a Stone” című lemezén is a Working Woman Blues című számban, aminek a producere is Sabák Péter, aki a magyar főváros kedvenc birminghami énekesnőjével, Call Me Unique-kal is közös zenéken dolgozik.

    Az Amoeba első nagylemeze 2015-ben jelent meg Keep the Funk Alive címmel, lemezbemutató koncertjük az A38-as hajón nagy sikert aratott. Az, hogy nincs két egyforma koncertjük, a lemezükön is hallatszik: mindegyik dalból süt a jammelés lehetősége, bár ezek nemcsak instrumentális dalok, hisz szerepel az albumon az amerikai ILLspokinn, a francia John Milk, a ghánai Mensa, az angol Call Me Unique illetve Sena és Berger Dalma. Az album megjelenését egy különleges reklámkampány előzte meg 11 teaser videóval, melyben a Punnany Massif, Szendrői Csaba, az Elefánt énekese és Sena mutatják meg, hogy mit jelent számukra az Amoeba.

     

  • Andrew Evans

    Andrew Evans

    Andrew Evans író és világutazó. A National Geographic Digitális Nomádjaként Andrew a régi idők nagy utazóinak attitűdjével, de a modern technológia által nyújtotta lehetőségeket kihasználva fedezi fel a világot: az autentikus tapasztalat gazdagságával és a bizonytalanság örömével. A National Geographic Traveler társszerkesztőjeként Evans azért járja a világot, hogy utazásainak különleges élményeit megossza olvasóival az internet, digitális térképek és a közösségi média segítségével. 2009-ben jobbára egyszerűen csak busszal tette meg az utat Washingtontól az Antarktiszig – és valós időben osztotta meg a 19 ezer kilométeres utat olvasóival online. 2010-ben egy kéthónapos, 32 ezer kilométeres felfedező útra indult Ausztrália körül a National Geographic megbízásából. 2011-ben átkelt az Atlanti-óceánon hajóval és felfedezett a világ egyik legeldugottabb szigetéről származó, addig ismeretlen olajömlést. Evans négy könyv szerzője, többek között a népszerű Ukrajna és Izland útikönyveké. Andrew Washingtonban él, de leggyakrabban hotelekben, reptereken és repülőkön dolgozik.
  • Andrew Hessel

    Andrew Hessel

    Andrew Hessel, genetikus, mikrobiológus, biotechnológus és jövőkutató. Az Autodesk Inc. Bio/Nano Programozható Anyag csapatának kiemelt kutatója San Franciscóban. Munkája során arra törekszik, hogy az élettel foglalkozó tudományok komplex összefüggéseit, azok egymásra és a jövőnkre gyakorolt hatását jobban értse a tudományos, az oktatási, az üzleti és a kormányzati szféra egyaránt. A Pink Army Cooperative társ-alapítója, amely az első „kooperatív” biotechnológiai cég a világon, s melynek célja, hogy open source vírusterápiát nyújtson rákbetegek számára. Mikrobiológiát és genetikát tanult, majd kutatómunkája során folyamatosan a genomika élvonalában járt, elsőként olvasott és fejtett meg a bakteriális, emberi és más genome-okat, de mostanában már „ír” is ilyeneket. Hisz abban, hogy a mindezt lehetővé tévő technológia, a szintetikus biológia, olyan forradalmi erővel bír, hogy túlszárnyalja majd az információs technológia gazdasági hatásait és társadalmi változások ösztönzőjévé és kiindulópontjává is válik.
  • Andrew Keen

    Andrew Keen

    Andrew Keen vállalkozó és író. Leginkább arról a nézetéről ismert, hogy az internet és a web 2.0 – pozitív oldalai mellett – lealacsonyíthatja a kultúrát. Keen-t különösen aggasztja, hogy az internet aláássa a tanult szakemberek tekintélyét. Egy 2006-os esszéjében azt írta, hogy a web 2.0 egy „utópisztikus mozgalom” hasonlóan a Karl Marx által felvázolt „kommunista társadalomhoz”. Keen úgy ír például Lawrence Lessig-ről, az ingyenes kultúra népszerűsítőjéről, mint „szellemi tulajdonjog kommunistájáról.” Az amatőr kultusza c. könyve éles kritikát fogalmaz meg bizonyos ingyenes, felhasználók által szerkesztett szolgáltatásokkal szemben, mint pl. a Wikipedia. Keen olyan problémákat elemez a résztvevői technológiával (participatory technology) kapcsolatban, melyek egyébként kevés figyelmet kapnak. Véleménye szerint az internet a kultúránk tükre: „Pimaszságot, életerőt, izgalmat látunk. Fiatalságot látunk. De azt hiszem, a modern kulturális élet legrosszabb fejleményeit is látjuk, kiváltképp azt, amit én digitális nárcizmusnak hívok, az ÉN térhódítását.”
  • Antal Miklós

    Antal Miklós

    Antal Miklós, közgazdász, a Barcelonai Autonóm Egyetem posztdoktori kutatója, a fenntarthatósági átmenetek makroökonómiai aspektusait vizsgálja. Ezt megelőzően energia modellezéssel foglalkozott a Central European University keretein belül. Doktoriját és MSc fokozatát a Budapesti Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte közgazdászként és mérnök-fizikusként. Ő az a kutató, aki nem csak elméletben éli meg a fenntarthatóságot, hanem mindennapjaiba is beépíti azt: mostani telefonja 10 éve volt menő, nem repül, (ami egy nemzetközi élet kapcsán nem kevés kihívást eredményez), és igyekszik a környezetében lévő embereknek a „zöld” életforma érdekes és élvezetes aspektusait megmutatni.
További előadók