img

Galántai Zoltán

Bemutatkozás:

Galántai Zoltán jövőkutató és író, több mint húsz könyv szerzője. Jövőkutatással és a tudományos, illetve a technikai fejlődés történetével, valamint lehetséges jövőbeni hatásaival foglalkozó tudományos művek mellett írt a földönkívüli civilizációk kutatásának kultúrtörténetéről, illetve egyetemi jegyzetet globális gazdaságtörténetről, sőt szépirodalmi műveket és tudományos-fantasztikus regényeket is. Fő kutatási területe a távoli jövő, melynek keretében többek között azt a kérdést vizsgálja, hogy a lépték megváltozásával miként változnak meg a feltételek is, és egy nagyon sokáig létező Univerzumban milyen lehetőségei lehetnek egy értelmes fajnak.

Kapcsolodó események: