img

Joós Andrea

Bemutatkozás:

Biológia és természetismeret tanár a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban és a Lauder Javne iskolában, de médiát, vitakultúrát és angolt is tanít, felkérésre pedig tréningeket tart. A biológiatanítás és a tudománykommunikáció számára eszköz, amellyel a diákjait inspirálja, és boldoggá teszi, ha látja őket előre haladni egyéni útjukon. Tanári eszköztárában a legnagyobb szerepet az élményközpontúság és az "eljátékosítás" (gamification) kapja, meggyőződése, hogy nem csak a szakmai kiválóság tesz valakit igazán jó tanárrá, hanem az, ha ki meri tágítani a normalitás határait, avagy ha kell, tud kissé bolond is lenni. Andreának saját rádióműsora is van a Klubrádióban “Többet Ésszel” címmel, televíziós műsorokat szerkesztett (Borvacsora, Fogadóóra), több kisfilmet “szakértett”, amely a környezettudatosságra hívja fel a figyelmet, és tudománykommunikációs blogot vezet “Élménybiológia” címmel. Mivel meggyőződése, hogy a zenélés összeköt, gyógyít és megszépít, a Csíkszerda elnevezésű improvizációs kórusban énekel, de ezen kívül rajzol és fotóz, és kiállítása nyílt fotómontázsaiból “Budapest hídjai” címmel. Az energiát mindehhez emberi kapcsolataiból és mindennapos meditációból kapja, és kétszer végigjárta már a Spanyolországot átszelő 800 kilométeres Szent Jakab zarándokutat.
Videók

Kapcsolodó események: